A folyamatos tanulás elengedhetetlen az élethez.

Szponzorált tartalom

felepulok.hu

felepulok.hu

Sokan úgy vannak vele, hogy addig tanulnak, amíg iskolába járnak. Viszont a valódi tanulás csak az iskola után következik. Hiszen az élet dolgait már csak akkor tanuljuk meg, amikor szembesülünk velük. Ha nem tanulunk mindig valami újat, akkor egyhelyben fogunk maradni, esélyünk sem lesz a tovább haladásra és a fejlődésre. Éppen ezért, ha valamilyen nehézséggel találjuk szembe magunkat, akkor természetes, hogy először megijedünk, de nem szabad csak amiatt nemet mondani rá, mert megrémisztett minket. Ha belevágunk a számunkra még ismeretlen dolgokba, akkor nagyszerű dolgokat vihetünk végbe.

Így legyen szó akármiről is, kezd el még ma. Ha ez egy függőségről való leszokás és egyedül nem megy, akkor ne fél segítséget kérni.

A Felépülők csapatának van egy 28 napos programja, aminek köszönhetően hatékonyabban és tartósabban sikerül az emberek többségének a felépülés. Úgy hiszik, hogy az alkoholizmusból kigyógyulni nem lehet, csak felépülni. Ők pedig pont azon dolgoznak, hogy minél több ember józanul élhesse a mindennapjait. Ha kíváncsi vagy a honlapjukra, itt megtalálod: felepulok.hu.

Pontosan tudják azt, hogy min mennek keresztül az alkoholizmussal küzdők, hiszen ők maguk is átélték már ezt. A tapasztalataiknak köszönhetően sikerült egy olyan programot létrehozniuk, aminek a hatékonysága 70-75%-os. Ehhez persze a függőséggel küzdő ember elhatározása és akaratereje is kell, hiszen senki sem fogja helyettük megtenni a lépéseket.

Ez a 28 napos program bentlakásos, úgyhogy ehhez már elég nagy elhivatottság kell. Éppen ezért, ha nincs meg valakiben a hajlandóság, az őszinteség, a nyitottság és a tenni akarás, akkor számára biztosan nem lesz a legjobb választás ez a program. Ellenben, ha valakiben ezek mind megvannak és képes tenni is azért, hogy jobb élete lehessen, akkor nincs más dolga, mint felhívni a Felépülök csapatát. A bekerüléshöz szükséges állapotfelmérést folyamatosan végzik, így senki sem marad le róla.

A program szilárd keretrendszerrel rendelkezik és meghatározott szabályok segítik a bentlakókat, hogy ellen tudjanak állni az azonnali vágyteljesülésnek. Megtanulják azt is, hogy mire van szükség a józan mindennapokhoz, illetve hozzátartozóknak is tartanak konzultációkat. Hiszen nekik is fontos szerepük van a felépülésben. Egy biztonságos, családias közegben, alkalmanként egyéni és csoportos foglalkozások keretében vesznek részt a foglalkozásokon. A csoportokat hasonló motiváltságú és hajlandóságú emberek alkotják, hogy valóban egy segítő közösség tudjon kialakulni.

A program végeztével pedig nem engedik el senki kezét sem. Ingyenes utógondozást biztosítanak mindenki számára. Ez arra szolgál, hogy a 28 nap alatt eredményt minél tovább megtudják tartani, és ne essenek kisértésbe újra.

Ha a Te környezetedben is van olyan személy, aki már elhatározta magát, de a hagyományos pár óráig tartó programok nem segítettek neki, akkor mindenképp érdemes lehet fontolóra venni a Felépülők programját is: felepulok.hu.