Szabadidős felkészítő program közben döntöttem az energia tanúsítvány mellett.

Szponzorált tartalom

energetikai tanúsítás menete

energetikai tanúsítás menete

Már régóta izgatta a fantáziámat, hogy ki kéne állítani legalább egy energia tanúsítványt a lakásra, de mindig tétováztam. Mert minek az nekem? A közel jövőben nem igazán terveztem eladni, és mi van ha elévül? Meg amúgy is, biztos nem egy olcsó mulatság, azt nem is számítva, hogy időben meddig tarthat. Aztán valamelyik haverom mondta, hogy ha ennyit rágódok rajta, miért nem nézem meg az egyik ezzel fogalakozó weboldalt, mondjuk az e-tanusitas.eu oldalát? Épp az egyik csapatos felkészítőnkön voltunk egy szabadidőközpontban, szóval ott egyből nem cuppantam rá a témára, de észben tartottam a webcímet.

 

Miután haza értem, szinte egyből rá is kerestem, nehogy elmaradjon. Őszintén szólva, azt hittem egy nagy csalódás lesz majd az egész, de tévedtem. Vagy legalábbis a pozitív irányban csalódtam. az oldalon egyből Az energetikai tanúsítás menete, és az energetikai tanúsítvány ára feliratra kattintottam, hiszen az érdekelt a legjobban. Maga az energia tanúsítás nem is került olyan sokba, úgy meg pláne nem, hogy a lakás nem valami nagy és budapesti is. Az árak ugyanis a lakás méretétől, típusától (lakás, vagy családi ház), illetve annak elhelyezkedésétől (Budapest vagy vidék) függ. Én tehát szinte minden szempontból szerencsésnek mondhattam magam, ami az árakat illeti.

 

Kicsit nagy volt a kísértés, hogy értékbecslést is csináltassak, mert energetikai tanúsítás mellett annak a felét elengedik, de mivel nem nagyon akartam még eladni a lakást, ezért feleslegesnek tűnt. De ha szükségem lett volna rá, mindenképp egy rendkívül jó ajánlatnak vettem volna, hiszen gyakran e-tanúsítvány is kell egy eladáshoz, az értékbecslés pedig ilyen esetekben, szerintem, elengedhetetlen.

Én ugyan nem siettem a dologgal, hiszen már alapból hónapok óta ültem fölötte, hogy belevágjak-e, de az rendkívül megnyugtatott, hogy ha szükséges akár 12-24 órán belül is ki tudnának állítani egy ilyen tanúsítást. Mivel olyan opció is van a szokásos GLS és postai szállítás mellet, hogy akár ímélben is kiküldik a tanúsítást, szinte azonnal kézhez is tudja kapni az ügyfél. Az is nagyon megnyugtatott, hogy egy ilyen dokumentum vagy 10 évig nem évül el, abban az esetben, ha az ingatlan energetikai háztartását érintő változások nem történnek.

 

Maga a megrendelés rendkívül egyszerűen ment, én csak felhívtam a telefonszámot, ők kérdeztek, én válaszoltam, megbeszéltünk egy időpontot, és arra várhattam az illetékest, hogy felmérje a lakást. Maga az értékesítés egy 12 szintes skála szerint ment, ezt tudtam már az oldalról, az AA+-tól a JJ-ig lehetett sorolni az ingatlant. A felméréshez csupán egy helyrajzi számra volt szükségük, ami jó volt, mert nem kellett annyit utána járnom, mint egy értékbecslésnél kellett volna. Oda még kellett volna pár irat, aminek egy részét persze a cég is be tudta volna szerezni, egy kisebb díj fejében.

 

Az energetikai tanúsítás menete, és az energetikai tanúsítvány ára összességében nagyon egyszerűen, és tényleg gyorsan ment. Bár én nem kértem külön, hogy legyenek nagyon gyorsak, mert szinte azonnal szükségem van a tanúsításra, mégis egy kicsivel több mint 24 órán belül meg is kaptam ímélben az iratokat, így most már kicsit nyugodtabban állok a lakásomhoz. Elég jó értékelést kapott amúgy attól eltekintve, hogy nem egy új ingatlanról van szó.

 

Ahogy nézegettem az e-tanusitas.eu oldalt, eljátszottam a gondolattal, hogy beszerzek tőlük egy napelemet is, de egy lakás esetében nem igazán lenne hová tennem, hiszen nincs megfelelő tető rész. Ilyen helyzetekben kicsit elszomorodok, hogy nem rendes házban lakok, mert annyi pénzt meg lehetne egy ilyen napelemmel spórolni. Azoknak pedig, akik a babaváróra vagy a CSOK-ra gondolnak, számítanak szintén van lehetőségük itt okosodni a hitelek résznél. Egy pillantást mindenképp megér szerintem, ne legyetek olyanok, mint én.

 

Nos, remélem nektek is hasznos volt ez a kis élménybeszámoló, ha esetleg hasonló szükségben vagytok, én bátran tudom őket ajánlani, bizonyosodjatok meg a kompetensségükről ti magatok is. Megtaláljátok őket az e-tanusitas.eu oldalon.