Terembérlés Budapesten egy környezettudatos épületben.

Szponzorált tartalom

terembérlés

terembérlés

Valljuk be, elég nagy nyomás helyeződik ránk azzal kapcsolatban, hogy óvjuk a környezetet. Ennek vannak egyszerűbb és nehezebb formái, hiszen a mai világban például a legtöbben inkább saját autóval közlekednek, minthogy tömegközlekedési eszközt használjanak. Ez csak egy csepp a tengerben, lehetne még sorolni. Ha egy vállalkozást irányítasz, akkor úgy is tehetsz a szebb jövőért és munkatársaid jobb munka körülményért, ha terembérlés kapcsán a Moha ház mellett voksolsz! A funkcionálisan berendezett épületben minden megtalálható, amire egy irodában szükség lehet. Amellett, hogy teljesülnek a munkavégzéssel kapcsolatos elvárások, az alkalmazottak is egy kellemes környezetben dolgozhatnak, ahol a természetes fény nagy szerepet kap és ahol nem mellesleg a rezsi költségek is alacsonyabbak! Épületgépészeti szempontból ugyanis tudatosan olyanná alakították az épületet, hogy az a lehető legnagyobb volumenben megfelelhessen a környezettudatosságnak. Ebből a szempontból verhetetlen a Moha ház, ami többféle lehetőséget is kínál terembérlés esetén. Saját parkoló, recepció szolgálat és tárgyalók is rendelkezésre állnak a biciklitárolókon kínál, ami szintén arra szolgál, hogy azok a munkatársak, akik az élet más területén is figyelnek környezetükre, kényelmesen kivitelezhessék mindennapjaikat!